2013. január 9., szerda

Első benyomások

Hat hét Japánban, Tokióban, céges kiküldetésben. Ez olyan kaland, amiről érdemes kicsit néha mesélni. Úgyhogy erre fogom használni a következő időszakban ezt a blogot, olvassa, akinek kedve van hozzá.

Tegnap reggel (tokiói idő szerint) fél 9-kor érkeztem repülővel, a partneriroda munkatársa várt és hozott be Tokióba (kb. egyórás autóút, úgy, hogy a város reptérhez közelebbi felén van az iroda és a hotel). A környék nagyon kellemes, kimondottan gyalogosbarát, az iroda a hoteltől 5-10 perc séta. A kis utcák, ahova  autóval csak óvatosan lehet bekanyarodni, tele vannak barátságos éttermekkel, pár perc távolságra több éjjel-nappali bolt is van, szóval hiányt biztosan nem fogok szenvedni semmiben. A kollégák nagyon kedvesek és szívélyesek, a csoportvezető ír, úgyhogy az ő angoltudását nem kell ecsetelni, de van egy japán kolléganő is, aki hat évet töltött az USA-ban, így ő is elég jól beszél angolul.

Ami rögtön feltűnt, hogy az utcákon gyakorlatilag nincs szemét, de még egy bevásárlóblokk vagy egy csikk sincs sehol eldobva - viszont szemetest se nagyon láttam. Hogy az emberek hazaviszik-e a szemetet, vagy esetleg megeszik, nem tudom. Kutyagumit sem kellett kerülgetnem, igaz, hogy kutyát se láttam - ami érthető, ha figyelembe vesszük, hogy nagyon kis lakásokban élnek. Rengeteg bicikli van, ami csak azért fura európai szemmel, mert bicikliutak viszont nincsenek: a járdán és az úttesten közlekednek, dudálni, kiabálni, veszekedni mégse láttam eddig senkit (igaz, hogy csak szűk két napja vagyok itt).

A mai napom java részét a tesztautóban töltöttük (elvégre autós navigáció fejlesztése a munkám), így egész sokat láttam már most Tokióból - már persze amikor épp volt időm kinézni az ablakon. A lenti képen egy óriás robottal vagyok lefotózva: ő állítólag Gundam, egy népszerű rajzfilmsorozat főszereplője. Én nem vagyok anime-rajongó, így nem tudom megerősíteni az információt.

Én és Gundam Daibában
Én és Gundam
Folyt. köv.

1 megjegyzés:

  1. A szemétről azt mondták, hogy a nagy népsűrűség miatt amíg voltak kirakva szemetesek, addig azok nagyon gyorsan megteltek és órákon belül szemétkupaccá alakult a környékük. Ezért megszüntették őket, mindenki vigye csak haza. Amióta nincs kuka, azóta nincs szemét az utcán. Nem biztos, hogy ez nálunk ugyanígy működne :-)

    VálaszTörlés